NApIRím

S megállék az úton, körbenézek akkor.
Virágok nyílanak, erdők bomlanak.
Hallom a messzi kürtöket, s lábam alól a tavasz kacsint.
Megállék akkor, s körbenézek.
Mind, kik voltanak, merre széledtetek,
hol lelik szemeim örömét szemednek.
Merre hallom meg súgott mondatod.
S mikor megállék, csönd övez s karol.
Nem maradtanak semmik.
Kacagó semmiség volt minden kincs,
nyájas mosoly volt minden találkozás.
S nézek messze a végtelen réteken,
s a tova úszó felhőkön, mint haladnak messze.
S akkor megérint a napsugár szelíden. 
Cirógat. 
Vele vagyok csak szerelemben.
Minden más csupán káprázat.
S tovább indulok. 
Dudorászva.
Hisz szavaink elapadtanak.

S leszalltam en, le a poklokra, de szolt az ur: gyere fel.

Am labam a sarba ragadt, s nem lattam, merre vezet az ut, hol a jel.

Vak lettem, vilagtalan allat, ki nyuszit, ha jő a telihold,

s csak neztem volna fel a napsugarra, de megtudtam: letem is csak alom volt.

Akartam ebredni, hajnalra, kakasszora, de nem engedte a felelem,

maradtam alom s ebrenlet kozott: eletembe zarva elettelen.

 
Kisütött a Nap s hívott:
Jer, hisz érted égek!

2012.02.18.

Fáradtan néz kék égre égő tekintetem,

nem leli dallamát lágy szárnyak suhogásának.

Repíthetnének.

S fejem lehajtom egy pőre kőre, szemeddel számolom szarkalábak szárát.

Szólni vágyom, s csak hallgatok.

Lelked tükre szelíden cirógat a csendben..

Őszi színek szakítják

Szemem félbe hasítják

Hasalok hasztalan el

Radarom semmire lel

Keresem félve kezed

Keservem térden remeg

Cirógass bársony dallam

Engedd meg hogy még halljam

Ahogy a parázs lobban

Tüze égessen jobban

Hangtalan gondolat hív

Szívemből sarjad a híd

kerestelek és leltem magamra

magamban találtalak téged

s mindent mi létezik

kibomlani kéne, szóvirág forrásokból bugyogni fel

a napra tekinteni, s nézni a lángokat, hogy nyeli el

a létező valót s kimondhatatlant

ezer kincs hullik összetörve a porba

aztán összetiporva

felemelkedik a sárkány

s tüze porig éget mindent

hajnal kél

pirkad

a város szertefoszlott

de hol születik majd gondolat

a semmiben

Lágy szellő símogat,

hideg ráz borzongok

mondd hol van menedék

és miért csak ott pont ott

Hol jársz kedves álom

merre az igazság

szertefoszló képek

szomorú valóság

Miért nem szólsz, miért nem hívsz

hová lett a béke

vagy csak illúzióm

futó, torz emléke

Nem lehet nem szabad

feladni a hajnalt

ki dúdolna akkor

vidáman madárdalt

Fogd a kezem, fussunk

a szél is velünk tart

hagyjunk mindent hátra

gondokat, bút és bajt

Felejtsd el a múltat

hisz új Nap ébredt fel

nem láthatod tisztán

érezd a szíveddel

Szólj hozzám, nézz reám

ne hagyd hogy eltűnjek

nélküled nem vagyok

ne hagyd el lelkünket

Kérlek, most mesélj még

mondj el még száz csodát

ne hagyd hogy könnyemben

elmúljon a világ

2008.04.

Öledbe hajtom most fejem
legyél egy kicsit csak velem
szeresd a lelkem
csak reád leltem
nincs senkim semmim énnekem.

Elfúj a jó szél, messze szállok
nem hallja senkisem - kiabálok
szólj hozzám kérlek
életem méreg
elesem és fel nem állok.

Segíts meg Istenem adj erőt
nem látok semmit - összetört
bennem a minden
elveszett kincsem
leborulok lábad előtt.

Emeld fel arcom nézz szemembe
láthatod benne milyen messze
vetett az élet
meghalni félek
hadd éljek még kicsit csendbe.

2008.02.

Szerettem volna rózsa lenni
hajnali szélben énekelni
hideg volt fáztam
majd eltört száram
nem védett nem értett senki.

Tüskéim nőttek fáj az idő
szép tavasz épül szirmom kinő
nem meri senki
kezébe venni
tüskékhez nyúlni nincs erő.

Mondd csak te jó szél ó jössz e már
úgy süt a nap és itt a nyár
szakítsd le tüském
hadd álljak büszkén
együtt a széllel nincs határ.

Tüskéim nélkül majd jön egy kéz
elmúlik minden jaj és félsz
símogat lágyan
tenyere ágyam
megtudod akkor miért élsz.

Rózsabimbó nyílik a nyárban
tavasz integet múlott láttam
és ha jön álom
paplana bársony
megszűnt lenni e világban.

2008.02.

Legördültek a csillagok utolsó könnyei,
nincs mit nyerni, nincs mit veszteni.
Szánalmasan üvöltött kint a téli szél,
nem tudta hol, mit, mennyiér'

Csak borulna rám puha takaró
szavak, mik érintik hajnali arcomat..
Szerelmes kiáltás, csend, megnyugtató,
egyedül vívtam, s vívom harcomat.

Nem kell a buja hév, nem kell mosoly.
Tudod, ez az élet.. komoly.
Ne sajnálj, ne dicsőíts engem!
Tudjuk mindketten, hogy ideje mennem.

Jól vagy ott, ahol vagy. Élj.
S újra láncra verte magát az élet.
Én nem bántalak. Nincs mitől félj.
Elmenni az egó fáj, s nem a lélek..

2008.01.

Szeretlek akkor is, ha nem lehet,

ha nem jön szó nem jön felelet,

ha elfordulsz, ha odébb állsz,

ha nem szeretsz, ha kiabálsz.

Ha észre sem veszed sápadt kínomat,

ha nincs semmi, mi becéz, hívogat,

ha könnyeimet semmibe veszed

én akkor is, ott vagyok, Neked.

2008.01.

Ha elfogynak a szavak, mit tegyen az ember?
Állhat csendben, szótlan, messze néző szemmel.
Láthat tájat, felhőt, csonttal játszó kutyát.
Nézhet teret, zászlót, bort, pénzt, avagy búzát.
Állhat szembe széllel, vakíthatja álom.
Sorsot húzhat éjjel, lehet más világon.
Borulhat a földre, láthat csillagokba.
Úszhat a habokba, rogyhat sárba, porba.
Találhat aranyat, mi megcsillan a fényben.
Izzó vasat foghat, szétéghet egészen.
Rögös úton járva, csontja összetörhet.
száz meg száz viadal, véres fogú szörnyek.
Léphet szép zöld fűre, tündérszárnyon szállva.
Szivárvány tetején, puha felhőn járva.

Mindent megtehettek. Adva van az álom.
Száz és száz keselyű vár a korhadt ágon.
Adhatsz mosolyt szépet, kaphatsz pofont százat.
Egy, csak egy legény van, ki középen állhat.
Jobbra balra nézhetsz, előre vagy hátra.
Ott forogsz középen. Ki van ez találva.

2008.01.

Nincs igazság -
Mondhatná az ember.
De mi a szívnek nem kell
Menjen el.
Nem kell megalkuvás.
Láncok nélkül.
Vanás. Az más..
Ha kétely felmerül
Elengedve
Észre Vétlenül..
A fél elem rabiga.
Egy út csak a síma.
S a rögös is azért van
Látni ..bizonytalan.
S majd kinő a tudás fája?
Szakítani róla?
Dráma.
S dráma az élet.
Mitől szép lett?
Vagy ne ettünk volna almát
Meghagyva hatalmát..??
Hisz tán ebben volt hatalma.
Hogy kellett az az alma.
Minden oly relatív.
Hol az ész, hol a szív..

2008.01.

Ha egyszer elmennék,
Neked tudnod kell.
Hogy itt van, s itt is volt.
Mindig az a hely.
Mondván, vagy szótlanul.
Évezredek súlya.
Válladon, s vállamon
és nincs ki kezét nyújtsa.
Harcolunk, lázadunk
megpihenünk egyszer.
Mi mindent láthatunk
tágra nyitott szemmel.
S ha az Ég, s ha a Föld,
összeér a Nappal,
akkor érkezik meg
a végtelen hajnal.

2008.01.

Ó, hát Kicsim, ne félj.
Látod, csendes az éj.
Nézd csak, hogy világít a vén Hold,
szinte csillámport szórt.
Gyere bújj ide halkan,
Ne gondold, hogy baj van..
Ne légy szomorú. Hiszen a holnap,
majd színesen érkezik.
Nézd csak lent a rétet..
ezer hajnal éled
s kelti fel álmából
a színes virágokat.
Látod, ott, a gerlepár
ó, hogy száll..
Messzire repülnek, óceánon át..
s látnak száz csodát!
S mikor felkel a Nap, benne fürödnek.
S a szél is, csak úgy repíti az erdő illatát.
Lásd! Hallod? Érzed?
Éled minden s Neked dalol a fülemüle pár.
Zümmög méh..és csobog a patak.
Ó, ne sírj kedves. Ez csak egy pillanat.
Nevessünk, nevessünk mikor ilyen kék az ég!
Hogyan is lehetne máshogyan szép.
S a csillagok is mind Neked ragyognak!
Választhatsz belőlük. Látod?
Kezedbe adják a világot!
Válassz kettőt, hármat négyet!
Nem láthatsz ám ilyen szépet!
Nézd, mennyire szép a szivárvány!
minden színe csak Reád vár!
S mikor átsétálsz majd a cseppekből szőtt hídon,
Ott zenél majd egy tündér, pánsípon.
Neked játszik, szép dallamot
olyat, hogy csak Te hallhatod.
Szavakkal nem tudná elmondani,
mert érezni kell, és hallani.
S akkor majd meglátod a világot,
s könnyen eléred, szívedbe zárod.
Ne légy bánatos hát, töröljük le a könnyet.
Hiszen látod, a dal is olyan könnyed.
Neked szól, Téged hív, vigasztal.
Tudod, e világon, nincs másik ilyen dal.
Hát hiszen, örül velünk a Nap is! Ugye tudod?
Úgy cirógat sugarával, soha meg nem unod.
S látod, ott fenn, a magas hegyek csúcsán,
tiszta melegével örömtüzet gyújt ám!
Ó hogyan szikrázik! Elmúlik a hideg!
S ezt az egész Földet melegség tölti meg!
Nézd csak, hogy pattognak, ropognak az ágak.
Kicsiny szikráikkal fürge pernyék szállnak.
És lent a tengerekben, csodás virág nyílik.
hogyha rátekintesz, emlékszel majd mindig.
Minden virágszirom egy kicsike álom
s most a virágot, látod, hopp, kitárom!
Érzed az illatát? Ismerős, jó illat.
Amitől szíved is bármikor kinyílhat.
Nézd meg a szirmokat! Mind bársonytakaró.
Ó, igen, alattuk édes álom való.
Száz világ mosolyog most is Reád, látod?
S tenyeredbe zárod, az egész világot!
Mindig is Tiéd volt, s mindig is Tiéd lesz.
Öleld csak magadhoz, emeld a szívedhez!
S hallod hát? Új muzsika szólal!
Szíved dobogása a legszebb altatódal.
Gyere csak. Bújj ide. Lássunk együtt álmot.
Mosollyal álmodjuk, mit szívünk már látott.

2007.12.

Csendüljön csengő,
vágyakhoz kellő.
Égjen egy kis láng,
Hozzon fényt, tisztát.
Szóljon egy dallam,
érintsen halkan.
Ott fent, az Égben,
örömtűz égjen.
Lelkeink élnek,
össze is érnek.
S ebben a télben,
nem marad tétlen,
egy kicsiny lét sem.
Szárnyal a légben.
Hozzon hát csodát,
együtt a világ.
Legyen  most végre,
szívünknek éke,
szemünknek fénye,
jövőnk emléke.

2007.12.23.

Fényes, szép napokat,
Örömöt, dalokat,
Békét, szabadságot,
Reményt, új világot,
Hitet, sosem múlót,
Napot, ki nem húnyót,
Dallamot, végtelent,
Álmot, mit Ég teremt,
Meghitt, nyugodt percet,
Igaz, hű szerelmet,
Csendes, nyugodt szobát,
Érezni a csodát,
Szavakat, mik élnek,
Fényt, mi mindíg éltet,
Holdfényt és csillagot,
Mi feletted ragyog,
El nem múló lángot,
Mire szíved vágyott,
Rossz sohase érjen,
Az Ég keze védjen.
Mindig legyen Veled,
Ezt kívánom Neked.
Szeretettel, Kincsem.
Más egyebem, nincsen.

2007.12.

Holnap majd.. Fénybe öltöznek a lelkek.

Holnap majd.. Többen nevetnek.

Holnap majd.. Jobban világít a Hold.

Holnap majd.. Velünk lesz, az is aki holt.

Holnap majd.. Gyertyafény lesz.

Holnap majd.. Többet érez.

Holnap majd.. Fényesebb a csillag.

Holnap majd.. Többen írnak.

Holnap majd.. Megölelnek.

Holnap majd.. Úgy szeretnek.

Holnap majd.. Nem lesz árva.

Holnap majd.. Szívek tárva.

Holnap majd.. Zeng az ének.

Holnap majd.. Látod szépnek.

Holnap majd.. Elér a dallam.

Holnap majd.. Úgy lesz, hogy halljam.

Holnap majd.. A könny is édes.

Holnap majd.. Minden szép lesz.

Holnap majd.. Összeérnek a kezek.

Holnap majd.. Nincs megvezet.

Holnap majd.. Angyal táncol.

Holnap majd.. Nincs mi láncol.

Holnap majd.. Nincs ki éhes.

Holnap majd.. Megint szép lesz.

Holnap majd.. Szép a világ.

Holnap majd.. Nincs ki kiált.

Holnap majd.. Lesz sok barát.

Holnap majd.. Hallod szavát.

Holnap majd.. Elgondolkodnak.

Holnap majd.. Kívánnak jókat.

Holnap majd.. Nincs semmi baj.

Holnap majd.. Kevesebb jaj.

Holnap majd.. Minden békés.

Holnap majd.. Nincsen sértés.

Holnap majd.. Mindenki jobb lesz.

Holnap majd.. Azt mondod, most, ez..

Holnapután.. Is legyen eszerint.

Holnapután.. Pedig ma lesz megint..

Vagy Most végre.. Fordítsuk ki a Világot

Vagy Most végre.. Másképp látod

Vagy Most végre.. Felnézel az Égre

Vagy Most végre.. Örökre legyen Béke!

2007.12.

a lélek léket ejt
tapint a tapintat
más helyen nincs tere
szem nélkül kacsintgat

szavakkal szembe sül
hangtalan hallgatag
lénye át lényegül
kérdése nem marad

a hang is elhalkul
mondat a part talán
szeme is elkerül
léleknek test karám

kellene kelleme
hús vér és izom láz
eltűnik szelleme
élve ha fel nem ráz

2007.12.

Mikulás járt az udvaron
benézett egy kis ablakon
Piros orral, teli zsákkal
nézte, álmod hogyan szárnyal.
Tett le reményt, édes álmot,
lélekben nyíló virágot.
Odaadta, amit lehet,
mosolyt, békét, szeretetet.

Mikulás

2007.12.

nagy hópihét, halkan hullót
nevetést, sohasem múlót
meghitt percet, fénylő lángot
átölelni a világot
szélcsendben szóló dallamot
szikrát ami értünk ragyog
egészséget, melegséget
szavakat, mi mindig éltet
őrző angyalt, mosolyt bátrat
amilyet az Ég is szánhat
így lenni csak, amíg lehet
kéz a kézben egy életet

2007.12.

Nem kerestem,
megtaláltam.
Vártam is tán
meg megálltam.

Nem jött a szó
nem jött a szél
mi mindvégig
majd elkísér.

Egyedül kell
menjek innen
hol az ember
hol az isten.

Hol vagyok én
hol vagyok te
hova tűnt
a világ kincse?

2007.12.